Az artériás hipertónia kóros vagy fiziológiás hajlam az intravaszkuláris vérnyomás szisztolés és diasztolés komponenseinek éles vagy fokozatos emelkedésére, amely önálló nozológiai egységként vagy a betegben jelenlévő más patológia megnyilvánulásaként jelentkezik.
A globális statisztikák szerint az artériás hipertónia előfordulási gyakorisága szempontjából az epidemiológiai helyzet kedvezőtlen, mivel ennek a patológiának a százalékos aránya a kardiológiai betegségek szerkezetében eléri a 30%-ot. Egyértelmű összefüggés van az artériás hipertónia jeleinek és következményeinek kialakulásának fokozott kockázata között a beteg életkorának növekedésével, ezért a megnövekedett kockázat fő kategóriáját az érett és idős emberek alkotják.
Az artériás magas vérnyomás okai
A magas vérnyomás jeleinek megjelenése a betegnél fennálló krónikus betegségek hátterében fordulhat elő, majd az artériás magas vérnyomás másodlagos vagy tüneti változatáról beszélünk. Azokban az esetekben, amikor az artériás hipertónia elsődleges jellegű, és még a beteg átfogó vizsgálata után sem lehet meghatározni az intravaszkuláris vérnyomás növekedését kiváltó okot, a „hipertónia” kifejezést kell használni, amely független nosológiai forma.
A megnövekedett vérnyomás eseteinek közel 90%-ában primer artériás hipertónia figyelhető meg, és jelenleg is vizsgálják e kóros állapot kialakulásának polietiológiáját. Az artériás hipertónia kialakulásának tehát vannak nem módosítható kockázati tényezői, amelyek nem kerülhetők el (nem, genetikai meghatározottság és életkor), azonban ezek a provokáló tényezők nem dominánsak a súlyos artériás hipertónia kialakulásában. Az elsődleges artériás hipertónia jeleinek kialakulását nagyobb mértékben befolyásolja az ember életmódja (kiegyensúlyozatlan táplálkozás, rossz szokások, inaktivitás, pszicho-érzelmi instabilitás). A fenti provokáló tényezők együttesen előbb-utóbb kedvező feltételeket teremtenek az artériás hipertónia patogenetikai kialakulásához.
Jelenleg az esszenciális artériás hipertónia kialakulásának számos patogenetikai elmélete folyik, bár ezeknek a hipotéziseknek nincs hatása a betegkezelés taktikájára és a terápiás intézkedések körének meghatározására. Nagyobb mértékben figyelembe kell venni a másodlagos artériás hipertónia kialakulásának etiopatogenezisét, mivel a vérnyomás emelkedését kiváltó etiológiai tényező kiküszöbölése nélkül ebben az esetben nem várható pozitív kezelési eredmény.
Így a tünetekkel járó artériás hipertónia renovascularis változatában a fő patogenetikai kapcsolat a veseartéria szűkülete, amely atheroscleroticus elváltozások vagy fibromuscularis dysplasia miatt következik be. A veseartériákat érintő rendkívül ritka etiológiai tényező a szisztémás vasculitis. A szűkület következménye az egyik vagy mindkét vese ischaemiás károsodása, ami a renin túltermelését váltja ki, ami közvetetten befolyásolja a vérnyomást.
Az artériás hipertónia endokrin etiológiai formájának kialakulásának patogenezise a hormonális anyagok szintjének emelkedése, amelyek stimuláló hatással vannak az intravaszkuláris vérnyomás emelkedésére, ami Itsenko-Cushing-szindrómában, Conn-szindrómában és feokromocitómában fordul elő. Egyes szív- és érrendszeri betegségek a másodlagos artériás hipertónia kialakulásának háttérpatológiájaként működhetnek, például az aorta koarktációja.
Az artériás hipertónia tünetei
Az artériás hipertónia kialakulásának kezdeti szakaszában a klinikai megnyilvánulások teljesen hiányozhatnak, és ebben az esetben a diagnózis csak objektív és műszeres laboratóriumi vizsgálat adatain alapul.
Az artériás hipertóniában szenvedő betegek panaszai meglehetősen nem specifikusak, ezért az esszenciális hipertónia kezdetén a diagnózis jelentősen nehézkes. A legtöbb esetben artériás hipertónia epizódja során a pácienst a frontális és az occipitalis régióban domináns lokalizációjú fejfájás, erős szédülés, különösen a térbeli testhelyzet megváltoztatásakor, valamint kóros fülzúgás zavarja. Ezek a megnyilvánulások nem patognomonikusak, ezért nem tanácsos ezeket az artériás hipertónia klinikai kritériumainak tekinteni, mivel a fenti tünetek időszakosan megfigyelhetők teljesen egészséges embereknél, és semmi közük a megnövekedett vérnyomáshoz. A klasszikus klinikai megnyilvánulások a légzési rendellenességek és a szívelégtelenség jelei formájában csak az artériás hipertónia előrehaladott stádiumában figyelhetők meg.
Az artériás hipertónia egyes etiopatogenetikai formái specifikus klinikai tünetek kialakulásával járnak, ezért egy tapasztalt szakember a kezdeti vizsgálat és az anamnézis gondos összegyűjtése során felállíthatja a helyes diagnózist. Például a renovascularis típusú artériás hipertónia esetében mindig akut klinikai megnyilvánulások jelentkeznek, amelyek a vérnyomás éles kritikus és állandó növekedéséből állnak, főként a diasztolés komponens miatt. A renovascularis artériás hipertóniát nem krízislefolyás jellemzi, azonban a beteg jóléte ezzel a patológiával rendkívül nehéz.
Az endokrin artériás hipertóniát éppen ellenkezőleg, a betegség paroxizmális lefolyására való hajlam jellemzi, klasszikus hipertóniás krízisek kialakulásával. Ezt a patológiát a páciens klinikai „paroxizmális triádja” jellemzi, amely súlyos fejfájás, erős izzadás és szapora szívverés kialakulásából áll. Az ebben a kóros állapotban lévő betegeket rendkívüli pszicho-érzelmi ingerlékenység jellemzi. A hipertóniás krízis kialakulása leggyakrabban éjszaka következik be, és a klinikai megnyilvánulások időtartama nem haladja meg az egy órát, ezután a betegek súlyos gyengeséget és tompa, széles körben elterjedt fejfájást észlelnek.
Az artériás hipertónia fokozatai és stádiumai
Az artériás hipertónia klinikai megnyilvánulásai súlyosságának és intenzitásának, valamint a betegség fejlődési stádiumának meghatározása előfeltétele a megfelelő kezelési rend kiválasztásának. Az artériás hipertónia primer és tüneti eredetű felosztása a vérnyomás szisztolés és diasztolés komponenseinek növekedési szintjén alapul.
Az 1. stádiumú artériás hipertóniában szenvedő betegek leggyakrabban nem észlelnek jelentős károsodást saját egészségükben, mivel a vérnyomás értéke ebben a helyzetben nem haladja meg a 159/99 mm-t. rt. Művészet.
A 2. stádiumú artériás magas vérnyomást kifejezett klinikai megnyilvánulások és a célszervek szerves elváltozásai kísérik, a vérnyomásmutatók pedig 179/109 mm tartományban vannak. rt. Művészet.
A betegség 3. stádiumát rendkívül súlyos agresszív lefolyás, valamint az agy és a szív működési zavaraiból eredő szövődmények kialakulására való hajlam jellemzi. A harmadik fokban a 180/110 mm-t meghaladó kritikus vérnyomás-emelkedés figyelhető meg. rt. Művészet.
Az artériás hipertónia súlyosság szerinti osztályozása mellett a gyakorlatban a kardiológusok ennek a patológiának a szakaszos felosztását alkalmazzák, amelynek kritériuma a célszervek károsodásának jeleinek jelenléte.
Mind az elsődleges, mind a másodlagos eredetű artériás hipertónia kezdeti szakaszában a betegnek egyáltalán nincsenek megnyilvánulásai a megnövekedett vérnyomásra érzékeny szövetek és szervek szerves károsodásának.
A betegség második szakasza részletes klinikai tünetek kialakulásával jár, amelyek intenzitása közvetlenül függ a belső szervek károsodásának súlyosságától. Az esetek többségében azonban az artériás hipertónia ezen szakaszát a szív bal kamrájának hipertrófiás kardiomiopátiája formájában echocardioszkópia és EKG, a retina artériás ereinek beszűkülése és a paraméterek változásának jelenléte a fundus vizsgálata során, valamint a plazma biokémiai vérszintjének mérsékelt emelkedése, a plazma vérszintjének mérsékelt emelkedése alapján állapítják meg.
Az artériás hipertónia harmadik stádiuma a terminális, amelyben a beteg minden, a megnövekedett vérnyomásra érzékeny szervben visszafordíthatatlan elváltozásokat tapasztal. A szívvel kapcsolatban a hosszú ideig magas vérnyomásban szenvedő személynél ischaemiás károsodás alakul ki a szívizomban, ami infarktuszónák kialakulásában nyilvánul meg. Az artériás magas vérnyomás negatív hatással van az agyi struktúrákra átmeneti ischaemiás rohamok, hipertóniás encephalopathia, sőt ischaemiás stroke gócok kialakulásának formájában. Az intravaszkuláris nyomás tartós szisztémás emelkedése rendkívül negatív hatással van a szemfenéki erek szerkezetére, ami a retinában vérzések kialakulását és a látóidegfej duzzadását eredményezi.
Az artériás hipertónia terminális fejlődési stádiumát a vesefunkció jelentős visszaszorítása jellemzi, ami a 177 µmol/l-t meghaladó kreatininszintben tükröződik.
Az artériás hipertónia diagnózisa
Az artériás hipertóniában szenvedő betegek klinikai és műszeres-laboratóriumi vizsgálata során a fő cél nem annyira a megnövekedett vérnyomás tényének megállapítása, hanem inkább a másodlagos artériás hipertónia kialakulásának okának, a belső szervek károsodásának jeleinek feltárása, valamint a kardiális szövődmények kialakulását veszélyeztető tényezők jelenlétének felmérése.
A pácienssel való kezdeti kapcsolatfelvétel során a helyes diagnózis felállításának és a további kezelési taktika meghatározásának kulcsa a beteg anamnesztikus adatainak gondos összegyűjtése. Az artériás hipertóniában szenvedő beteg objektív vizsgálata bizonyos esetekben lehetővé teszi a betegség etiopatogenetikai formájának meghatározását, a specifikus patognomonikus tünetek kimutatása miatt. Így a páciensben fennálló hasi elhízás, hypertrichosissal, hirsutizmussal és a vérnyomás diasztolés komponensének tartós növekedésével kombinálva feltételezni kell a betegség endokrin természetét (Itsenko-Cushing szindróma). A súlyos paroxizmális artériás hipertóniával járó pheochromocytoma esetén a bőr pigmentációjának növekedése figyelhető meg a hónalj vetületében. A renovascularis artériás hipertónia fő diagnosztikus klinikai kritériuma a vaszkuláris zörej auskultációja a köldök körüli régió projekciójában.
Az artériás hipertónia laboratóriumi kutatási módszerei a beteg lipidprofiljának elemzéséből, a húgysav és a kreatinin mint a veseelégtelenség fő kritériumainak meghatározásából, valamint a beteg hormonális állapotának elemzéséből állnak.
A betegség stádiumának meghatározásához szükséges feltétel a célszerv-károsodás, vagyis azon szervek diagnosztizálása, amelyekben a vérnyomás emelkedése miatt visszafordíthatatlan változások alakulnak ki. Így a szívműködési zavarok és szervi károsodások vizsgálatára elektrokardiográfiás felvételt és ultrahangos képalkotást alkalmaznak, amelyek minden artériás hipertóniában szenvedő beteg standard szűrővizsgálatának részét képezik. A főként hosszan tartó súlyos artériás hipertónia esetén megfigyelhető retinopátia kimutatásához meg kell vizsgálni a beteg szemfenékét. A vese és az agy vizsgálatának műszeres módszereként célszerű olyan sugárképalkotási módszereket alkalmazni, amelyek nem szerepelnek a kötelező diagnosztikai intézkedések listáján, de nagyban megkönnyítik a helyes diagnózis korai felállítását (számítógépes tomográfia, mágneses rezonancia képalkotás).
Az artériás magas vérnyomás kezelése
Az artériás hipertónia kezelésének alapvető modern megközelítése a kardiális szövődmények kialakulásának kockázatának és a halálozási arányoknak a maximális kiküszöbölése. E tekintetben a kezelőorvos elsődleges feladata a betegben jelenlévő reverzibilis (módosítható) rizikófaktorok teljes megszüntetése, az artériás hipertónia és a kísérő klinikai megnyilvánulások további gyógyszeres enyhítése. Van egy bizonyos szabvány, amely a vérnyomás célhatárának elérését jelenti, amelynek értékei nem haladhatják meg a 140/90 Hgmm-t.
Milyen esetekben érdemes vérnyomáscsökkentő terápiát alkalmazni artériás hipertónia esetén? A kardiológusok gyakorlatukban a kidolgozott osztályozást használják, amely magában foglalja a páciens „szív- és érrendszeri szövődmények kialakulásának kockázatát”. E besorolás szerint azok a személyek, akiknél magas a szív- és érrendszeri szövődmények kockázata a vérnyomás kritikus emelkedésével kombinálva, kombinált kezelésben részesülnek életmódmódosítással és gyógyszeres korrekcióval. A közepes és alacsony kockázatú betegeket legalább három hónapig dinamikus megfigyelésnek vetik alá, és csak abban az esetben kell gyógyszeres vérnyomáscsökkentő kezelést alkalmazni, ha a nem gyógyszeres korrekciós módszerek alkalmazásának nincs hatása.
Az artériás hipertónia gyógyszeres korrekciójának elvei a vérnyomás fokozatos csökkentése a célértékekre egy vagy több vérnyomáscsökkentő gyógyszer minimális terápiás dózisának alkalmazásával. Egyes helyzetekben az alacsony dózisú vérnyomáscsökkentő gyógyszer monoterápia hosszú távú pozitív hatást fejthet ki az artériás hipertónia enyhítésében. Jelenleg a gyógyszerpiac tele van vérnyomáscsökkentő gyógyszerek széles skálájával, de a legnépszerűbbek azok a kombinált gyógyszercsoportok, amelyek elhúzódó vérnyomáscsökkentő hatással rendelkeznek (akár 24 óráig).
Az első alkalommal előforduló artériás hipertónia esetén a választott gyógyszerként előnyben kell részesíteni azokat a diuretikumokat, amelyek pozitív hatásuk széles skálája van a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulásának megelőzésében, a mortalitás csökkentésében, valamint a szív bal kamrájában a szívizom hipertrófiás elváltozásainak progressziójának megelőzésében. Az enyhe vérnyomáscsökkenéssel járó farmakológiai hatást a víz és a nátrium reabszorpciójának csökkenése, valamint az érrendszeri ellenállás csökkenése okozza.
A vizelethajtó gyógyszer kiválasztása a páciens meglévő kísérő betegségeitől függ. Ezért szív- és veseelégtelenség jeleivel kombinált artériás hipertónia esetén előnyben kell részesíteni a kacsdiuretikumokat. A tiazid diuretikumok hosszú távú alkalmazása esetén hipokalémiás szindróma kialakulását idézhetik elő, ezért jobb, ha aldoszteron antagonistákkal kombinálják őket.
Abban az esetben, ha a betegnél az artériás magas vérnyomás jelei tachyarrhythmiával, anginás rohamokkal és pangásos krónikus kardiovaszkuláris elégtelenség tüneteivel kombinálva jelentkeznek, tanácsos a B-blokkolók csoportját első vonalbeli gyógyszerként alkalmazni. Ezeknek a gyógyszereknek a vérnyomáscsökkentő hatásának mechanizmusa a perctérfogat csökkentése és a renintermelés gátlása. Figyelembe kell venni, hogy a gyógyszer adagjának be nem tartása ebben a csoportban a szívfrekvencia kifejezett csökkenését és a hörgőszűkületet okozhatja, ami abszolút indikációja a B-blokkoló abbahagyásának.
A proteinuria következtében fellépő artériás magas vérnyomásban szenvedő betegeknek az ACE-gátló csoportba tartozó vérnyomáscsökkentő gyógyszerek felírása javasolt. Az ACE-gátló csoportba tartozó gyógyszerek alkalmazásának abszolút ellenjavallata a beteg meglévő kétoldali veseszűkülete. Az angiotenzin II receptor antagonisták csoportjába tartozó gyógyszerek hasonló vérnyomáscsökkentő hatással rendelkeznek, azzal a különbséggel, hogy nem váltják ki a köhögés és az angioödéma kialakulását, ami jelentősen kiterjeszti alkalmazásuk körét.
A kalciumcsatorna-blokkolók csoportjába tartozó gyógyszerek kifejezett vérnyomáscsökkentő hatással rendelkeznek, lehetővé téve az artériás magas vérnyomás enyhítését az érfal kalciumtartalmának csökkentésével. Az ebbe a csoportba tartozó gyógyszerek felírásának kategóriája elsősorban az idős betegekből áll, akiknél az artériás magas vérnyomással egyidejűleg ischaemiás szívizom-károsodás jelei mutatkoznak, amely anginás rohamok kialakulásában nyilvánul meg. A kardiológiai gyakorlatban csak a kalciumcsatorna-blokkolók hosszú hatású formáit alkalmazzák, mivel a rövid hatású kalcium-antagonisták jelentősen növelik az akut miokardiális infarktus kialakulásának kockázatát.
Abban az esetben, ha a beteg artériás magas vérnyomását a szívműködés ritmusának megsértésével kombinálják, tanácsos a fenil-alkil-aminok és benzotiazepin-származékok kategóriájába tartozó kalcium-antagonistákat használni. Ennek a gyógyszerkategóriának az abszolút ellenjavallata a beteg szívelégtelensége, amelyet az ejekciós frakció 45% alatti csökkenése kísér.
Külön meg kell fontolnunk a hipertóniás krízis gyógyszeres enyhítését, amikor az intravaszkuláris nyomás kritikus emelkedése és az artériás hipertónia akut lefolyása következik be. Ebben a helyzetben előnyben kell részesíteni a kifejezett vérnyomáscsökkentő hatású gyógyszereket, mivel a hipertóniás krízis elhúzódó lefolyása esetén a halálozás kockázata meredeken megnő. Ha a betegnél szövődményes hipertóniás krízis tünetei vannak, a vérnyomáscsökkentő hatású gyógyszerek parenterális adagolása előnyösebb. A legtöbb vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport parenterális formában kapható. Általában a vérnyomáscsökkentő hatás legkésőbb 5 perccel a gyógyszer beadása után jelentkezik.
Szövődménymentes hipertóniás krízis esetén nincs szükség a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek parenterális formáinak alkalmazására, mivel ebben a kóros állapotban nincs kritikus vérnyomás-emelkedés. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek megfelelő adagolású orális alkalmazása lehetővé teszi a vérnyomás néhány órán belüli csökkentését és a célszintek fenntartását a jövőben. Természetesen jelenleg számos módszer létezik a hipertóniás krízis gyógyszeres enyhítésére, azonban a szövődmények kialakulásának elkerülése érdekében rendszeresen kell alkalmazni a tervezett vérnyomáscsökkentő terápiát.
Azokban az esetekben, amikor a betegnél az artériás hipertónia másodlagos és a veseartériák szűkülete következtében alakul ki, az alapvető kezelési módszer a szűkület műtéti korrekciója és angioplasztikával történő revaszkularizáció. A renovascularis artériás hipertónia sebészeti eljárásait (bypass műtét, endarterectomia) csak akkor alkalmazzák, ha a transzluminális angioplasztika alkalmazásának ellenjavallata van. Ha a betegnél súlyos unilaterális nephrosclerosis által okozott agresszív artériás magas vérnyomás jelei vannak, az egyetlen kezelési módszer a nephrectomia.
Endokrin másodlagos artériás hipertónia esetén sebészeti kezelés (a tumorszubsztrát radikális kivágása) és gyógyszeres vérnyomáscsökkentő terápia kombinációját alkalmazzák (primer aldoszteronizmus esetén 200 mg-os napi spironolakton, feokromocitóma esetén 4 óránként 25 mg-os fentolamin).
Az artériás hipertónia megelőzése
A megelőző intézkedések betartása, amelyek hatása a megnövekedett intravaszkuláris vérnyomás epizódjainak megelőzésére, valamint az artériás hipertónia szövődményeinek kockázatának csökkentésére irányul, nemcsak azoknak a betegeknek javallott, akik hosszú ideje szenvednek ebben a patológiában, hanem olyan egészséges egyének számára is, akiknél magas vérnyomás jelei lehetnek.
Tudományosan bizonyított tény, hogy közvetlen összefüggés áll fenn a vérnyomás emelkedése és a testtömeg növekedése között, ezért az artériás hipertóniában szenvedő személy testsúlyának normalizálása a legfontosabb megelőző intézkedés. Ezenkívül az étkezési magatartás korrekciójára vonatkozó szabályok betartása segít megelőzni az atheroscleroticus érkárosodás progresszióját, amely az artériás hipertónia kialakulásának egyik fő oka.
A farmakológia területén a közelmúltban végzett vizsgálatok igazolták az Omega-3 többszörösen telítetlen zsírsavak jótékony hatását az értónus helyreállítására, amely hatékony módszernek tekinthető az artériás magas vérnyomás megelőzésében is. Ezen eredmények alapján naponta elegendő mennyiségben kell olívaolajat fogyasztania, és élesen korlátoznia kell az állati zsírok bevitelét.
Természetesen, ha szeretne megszabadulni az artériás magas vérnyomás megnyilvánulásaitól, akkor le kell mondania olyan rossz szokásokról, mint a dohányzás és az alkoholos italok fogyasztása, mivel a nikotin és az alkohol részecskék, még mikrodózisokban is, növelhetik az intravaszkuláris vérnyomást.
Azok a személyek, akiknek már volt artériás hipertóniás epizódja, másodlagos megelőző intézkedésként naponta vérnyomásmérést, az alkalmazott gyógyszeres terápia hatékonyságát tükröző speciális naplót kell vezetniük, és ha az állapot romlik, új klinikai tünetek jelentkeznek, azonnal jelentsék ezt a kezelőorvosnak.
Artériás magas vérnyomás – melyik orvos segít? Ha Önnek artériás magas vérnyomása van, vagy annak kialakulását gyanítja, azonnal forduljon orvoshoz, például kardiológushoz, endokrinológushoz és nefrológushoz.